+36 30 989 7329 (8 - 18 h) rendeles@porkolde.hu

INDIA AA TOP

875 Ft3500 Ft

Törlés
Cikkszám: N/A Kategóriák: ,

Leírás

Az 1600-as évek elején érkezett a kávé az országba,a legenda szerint Baba Budan szúfi szerzetes zarándokútja során utazott keresztül az akkori kávévilág központján, Jemenen. Az ország ekkoriban még uralta a kávétermesztést és kereskedelmet. A leszüretelt kávét feldolgozták, a magokat csírátlanították és így kereskedtek vele. Baba Budan Mocha kikötőjében ismerkedett meg a kávéval, később pedig a kávépörkölés és fogyasztás szokásaival. Mielőtt haza indult, hét élő kávészemet rejtett el, amiket sikerült kicsempésznie. Ebből a hét kávészemből származik a mai kávéültetvények összes cserjéje.Ennek a történetnek valószínűleg van igazságalapja,de az is tény, hogy 1840 után a britek kezdtek kávét termelni exportálás céljára az országban. A világ kávétermelésében az első tíz között szerepel India, ahol nyolc nagy kávétermesztő régiót különböztetnek meg. Az 1990-es években a kávépiacot is liberalizálták és ezzel az állami tulajdonú Indiai Kávétársaság addigi monopóliuma megszűnt. Az INDIA AA TOP robusta kávé testes és kerek, megtalálhatóak benne a mély tónusú, földes illatjegyek. Illata és zamata megfelelő egyensúlyt alkot egy igazi, erős feketének. Ködös, párás reggeleken, ez a kávé az ideális ébresztő.

További információk

Tömeg 250 g
Tömeg

1000g, 250g

Csomagolás

Normál Alu Tasak, Szelepes, Simítózáras Papír Tasak

Kiszerelés

Őrölt, Szemes

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„INDIA AA TOP” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.